észlelések

#szürke_hétköznapok - #amirőlnembeszélünk    félelem a haláltól. az elmúlt hetekben sokat ültünk állatorvosi rendelőkben, reggel vagy délután ... - találkoztunk gazdikkal, akik altatni hozták súlyosan beteg - vagy csak öreg macskájukat. [kutyás altatással nem találkoztam egy jó ideje]. automata pilóta üzemmódban vagyok jelen egy jó ideje a "beteg kutya - öreg kutya" helyzetben, csak hallgatok: - nem jó látni, hogy szenved. nem bírják a szüleim hallgatni, hogy folyton nyávog és sehogysem jó neki. nem jó nézni, hogy talán fájdalmai vannak. ennyi mondatra emlékszem. szenvedés.  látni - hallani.  nem jó. gwendolint elaltattam. ő fokozatosan bénult le. készültünk a halálára - egy remek állatorvos támogatásával - mondta nincs már ér, amit szúrhatunk, végső stádiumban van, hát legyen ez csendes es szep: egyen azt ami jól esik, legyen kinn, legyünk együtt. ő nem altatott. minden szépen indult, aztán amikor elindult a bénulás - fájdalmai voltak, távol voltunk minden áll...

  tegnap este kinn üldögéltem a macskákkal. a macskajátszótéren. volt szemlélődés, meg felszabadult játék is. jöttek mentek a hangyák - zsezsegtek a mindenféle beporzók. ha az eget kémleltem onnan is visszaköszöntött a világ megy tovább érzése. a fecskék bravúros légibemutatója - néha a nagyképet nézed, néha meg csak követsz egy-egy tollas kisrepülőt - elmerengve azon, mekkora szabadságuk van a repülésben. majd a figyelmem a bakaszivarfa hatalmas, bársonyos leveire irányult. elmosódottan, majd egyre élesebben - jé, hiszen a poloskák rendesen járőröznek az ágakon, a hangyákkal együtt. a leveleken meg látom, ahogy katicabogar larvak setalnak - vacsorát remélve. lágy szél fodrozza a nagy leveleket. hangos koppanással landol egy rózsabogár valahol a fejem fölött. a rozsdafarkú átlibben a mályváról a cseresznyefára, majd a papíreperfára. a felvirágzott füvek egy része már lassan csontsárgára száradt, az élet megy tovább. a macskák elheverednek a bokrok alatt, a kismama elcsórja a ...

#tanulsag - vagy megallsz, vagy megallitanak. ülök a szőnyegen. börleszk filmes mutatványom végén nem tudom hova kapjak, a lábamhoz, térdemhez, vagy a kezemhez. bal láb, bal térd, jobb kéz. a kezem jobban fáj, oda kapok. este jegelem, de nem a legbíztatobb. hajnalban elindulsz. a macskák nem találják a helyüket. én sem. fél tízkor nagyon nehezen, de elindulok. a buszon egy nő teljes erővel ránehezedik a táskájával a kezemre. üvölteni jön - hát nem hiszem el, ez nem fájhat ennyire. a busz kifejezetten hűvös, a nyitott ablakon ömlik be a forróság. - menjen ki az épületből, majd balra, és be az épületbe, és a kartonozóban jelezze, hogy ez traumatológia lesz. - bólintok. - folyosó, másik folyosó, olyan ez a hely mint egy labirintus beteg, sérült emberekkel tömve. nem szeretem hely - voltam már itt égési sérüléssel meg minden mással kísérőként. most rajtam a sor, beülni a 203-as vetkőzőbe. sárga, koszos ülőkék. sorban, mint valami groteszk moziban. azt nézem mennyire és hogyan koszosak. egy...