amiről nem beszélünk - halál

#szürke_hétköznapok - #amirőlnembeszélünk  

félelem a haláltól.

az elmúlt hetekben sokat ültünk állatorvosi rendelőkben, reggel vagy délután ... - találkoztunk gazdikkal, akik altatni hozták súlyosan beteg - vagy csak öreg macskájukat. [kutyás altatással nem találkoztam egy jó ideje]. automata pilóta üzemmódban vagyok jelen egy jó ideje a "beteg kutya - öreg kutya" helyzetben, csak hallgatok: - nem jó látni, hogy szenved. nem bírják a szüleim hallgatni, hogy folyton nyávog és sehogysem jó neki. nem jó nézni, hogy talán fájdalmai vannak. ennyi mondatra emlékszem.

szenvedés. 

látni - hallani. 

nem jó.

gwendolint elaltattam. ő fokozatosan bénult le. készültünk a halálára - egy remek állatorvos támogatásával - mondta nincs már ér, amit szúrhatunk, végső stádiumban van, hát legyen ez csendes es szep: egyen azt ami jól esik, legyen kinn, legyünk együtt. ő nem altatott. minden szépen indult, aztán amikor elindult a bénulás - fájdalmai voltak, távol voltunk minden állatorvosi segítségtől - pánikba estem. nem tudom végigcsinálni. csak velem volt nyugodt. fekudt rajtam és aludt. mégsem tudtam lecsendesíteni magam, így amikor hazaertunk egyenesen a tavirozsa utcaba vezetett az utunk, egy rideg rendelobe, egy rideg es mogorva, idegen orvoshoz, aki mindenfele ismerteto nelkul - elaltatta. meg elbucsuzni valo idot sem adott. ahogy mashol lattam... - kesobb. ez volt az a pont, amikor megfogadtam, hogy barmennyire traumatizalo az elmeny, hagyni kell "kozeljonni" a halalt.

Amikor Lilot elhoztuk a rendelőből egy ponton hirtelen - világos lett, hogy akkor ennek most vege szakad. meg rakerdezett az orvosunk, hogy esetleg van kihez fordulni, ha altatni kell. bolintottam. atvettuk a gyogyszereket - lebiztositottam a masnap reggeli orvoshoz jutast, es remenykedtem. de tenyleg. az utolso pillanatig. ahogy akkor is, amikor nagyanyamat bevittem a korhazba "meghalni" - ezt az egeszet belul erzed, mikor van vege. de tenyleg erzed. ha eleg idot vagy egyutt azzal, akit kisersz.

a folyamat nagyon nehez - a tehetetlenseg megelese nagyon nehez - a jelenletet megelni nagyon nehez. eszembejutott, hanyszor volt nagyon eros fajdalma, mutet utan, amikor nem hatott a fajdalomcsillapito, igen sirt, es uvoltott - mast nem tudtam mit tenni, csak jelen lenni, olelni, tartani. es elcsendesedett. ezek az elmenyek ujra visszajottek - most is van fajdalom, mas jellegu, ezeket tudom csillapitani, egy reszuket, a tobbit el kell viselni. neki is - nekem is. faradt es kiegett vagyok, de meg itt vagyok neki. meseltem neki, a felismereseimrol, a tortenetunkrol - a legjobb es a legsotetebb helyzetekrol. olyankor elcsendesedett. ugy fekudtunk, ahogy reg - szemtol szembe, feje a karomon.

ejfel utan egy 10 perccel leallt a legzese. a szive meg dobogott. majd az is leallt. ugy ment el, ahogy erkezett.pontosan ereztem, mikor fog elhalkulni. mert kiszakadni egy testbol - nem egyszeru folyamat.egyebkent iszonyuan feltem az egesztol, es be volt keszitve az ejjel is ertesitheto allatorvos telefonszama - ha megsem menne.

0:15 felebresztettem a ferjem - ennyi volt. o segitett elokesziteni a testet, ami ott maradt meg velunk. morbid. nem, nem morbid. megkerdeztem tole iszonyunak tartja-e? csaladtag. neked pedig tars. tehat marad, a megfelelo ovintezkedesekkel. két óráig beszelgettunk. rola, meg magunkrol. a ketsegeinkrol, a felelmeinkrol, a tehetetlensegrol.

reggel o elment dolgozni, en nem tudtam aludni, es elokeszitettem a testet. ami teljesen tiszta volt - kisimult. kovettuk a ritusainkat - hiszen nem o az elso, akit temetunk. kesobb, este kinn uldogeltunk - a macskakkal. "je, mekkora lett a okorfarkkoro - lefotozzalak? lehet ... - nezd alszik egy mehike a viragon ... - itt fekudt utoljara ... megvan a kep? megmutatom."