amikor a jobb kéz beint

#tanulsag - vagy megallsz, vagy megallitanak.

ülök a szőnyegen. börleszk filmes mutatványom végén nem tudom hova kapjak, a lábamhoz, térdemhez, vagy a kezemhez. bal láb, bal térd, jobb kéz. a kezem jobban fáj, oda kapok. este jegelem, de nem a legbíztatobb.

hajnalban elindulsz. a macskák nem találják a helyüket. én sem. fél tízkor nagyon nehezen, de elindulok. a buszon egy nő teljes erővel ránehezedik a táskájával a kezemre. üvölteni jön - hát nem hiszem el, ez nem fájhat ennyire. a busz kifejezetten hűvös, a nyitott ablakon ömlik be a forróság.

- menjen ki az épületből, majd balra, és be az épületbe, és a kartonozóban jelezze, hogy ez traumatológia lesz. - bólintok.

- folyosó, másik folyosó, olyan ez a hely mint egy labirintus beteg, sérült emberekkel tömve. nem szeretem hely - voltam már itt égési sérüléssel meg minden mással kísérőként. most rajtam a sor, beülni a 203-as vetkőzőbe.

sárga, koszos ülőkék. sorban, mint valami groteszk moziban. azt nézem mennyire és hogyan koszosak. egy anyuka hangosan felolvas a két kisfiúnak - és "akkor a kismalac azt mondta, én ugyan oda nem megyek, mond a farkas amit akar ... " - anyuka, ha be köll menni, akkor be köll menni - ne idegesítsen már, ugyanazvan ami a múltkor!" - kezemben egy könyv az erőszakmentes kommunikáció katolikus megközelítéséről - szerzetes a huligánok között - "maga miért nem megy közelebb, hát itt senki sem fogja észrevenni - de beadtam a papírjaimat, majd hívnak! én a maga helyében akkor is közelebb mennék, könnyebb bejutni" - "volt a kartotékozóban? biztos ide küldték? nem, nem érdekel, csak kérdem!" - "na futólépésben, hiszen már három lába van - bemehetek elvégrö a kislányom lábát fogja gipszelni" ... hol a sorokat olvasom, hol csak hallgatom a humán rádiót.

50 perc múlva már egy vetkőzőben olvasgatok. szeretem a rendszert. beülsz egy ilyen csempézett gyóntatószékbe, valaki cuccai mellé, és végighallgatod a bajait, a diagnózist, majd a megoldást. hallgattam már itt nekrózisról szóló kiselőadást, most éppen egy porckorongsérvről beszélgetnek. én várok. a falak nem párhuzamosak. más típusú az alsó sor csempe. mintha az egész felém dőlne.

T. doktor jólfésült. az assziszstense kissé csapzott, de minden poénra felcsillan a szeme, pálinka, addiktológus, miegymások. vegye le a gyűrűjét. tegye fel a másik kezére, be fog ez még dagadni, nem érdemes kockáztatni. szóval, küldje fel röntgenre, hogy tisztán lássunk, de nem lesz ez törés. várjon kinn, majd szólitjuk.

a röntgen gyors és hatékony. előtte a rotary téka felhozatalát böngészem. igénytelen, leharcolt, konkrétan ócska könyvek. ki olvasna itt háború és békét? ösztönösen leveszem és megszagolom. nem kórház szaga van. doh, meg régi házak szaga. talán macskahugy. talán.

gabriella! - megyek. az eredmények már átküldtem. köszönöm.

lebaktatok a lépcsőn - újra várakoznom kell. már csak a koszos munkásarcok maradtak. koszos lábfejek, sárgás torz lábkörmök, megette őket az idő és az ápolatlanság. torzomborz fejek, mészfoltos nadrágok, sérült kézfejek. "van számod?"- "nem, miért az kell?" - "na há', akkor megyek, oszt szerzek! ott a katonák melletti ablakban adnak, ugye?" - szólítanak.

sosem tudom meg, hogy kapott-e számot vagy sem. eltűnik a gyérülő tömegben.

jöjjön, üljön le. a nővérke monitorán szépen látom a csontjaimat - felállítom a gyors diagnózist, már tudom, hogy ezt egyszerűen nem úszom meg...

hozzon egy sínt legyen kedves, jo lesz a legkisebb. szóval le van törve egy bors méretű porc, a középső ujj, középső ujjpercének belső oldaláról. szerencsére nem mozdult el - felteszünk egy sínt. olyan mint régen volt a gipsz, úgy is kell kezelni, víz ne érje. pihentesse. jövőhéten röntgen - meglátjuk, hogy gyógyul.

kijövök. a biztonsági őr rámbólint mosolyogva. visszabólintok. a mentők oldalán, hátul lépek ki. omlik a meleg az ajtókon keresztül. egy nő, vödörrel a kezében a sárga falat sikálja - véres hányásnyomok. rágyújtunk? - hogyne ... két mély férfihang azon tanakodik - merre, merre lehetne rágyújtani? bevillan. most én is rágyújtanék. mindennap rágyújtanék. 2016 április 16 óta, mindennap.

na, mi lett? - összefoglalom - figyelj. vicces - helyettem is beinthetsz a vilagnak egy hétig. te csak hallgass, és nyaralgass a börzsönyben! - nevetünk. baktatok lassan lefele, az íves keskeny mentőfeljárón. márciusban itt vártam a tesztemre. szinte látom magam, ahogy sétálok lefelé - kifelé. tudod, van az a magány, amit nem tudsz megmagyarázni, elmesélni. csak érzed. pont olyan, mint amikor a hűvös, dohos, öregszagú szoba ablakát kinyitod, és a friss, de forró levegő megüli a mellkasod. fullasztó.

a tömbök alján iszom egy kávét. lassan kúszik az árnyék az asztal alá a lábfejemre meg szinte ráharap a napsütés. sötétkék nadrágom lábszára vörös macskaszőrös - mindegy, ahol macska, ott macskaszőr - ez egy ilyen nap. a menetrend szerint ezt a buszt lekéstem, majd a következővel hazamegyek.

bakker. senki sem mondta, hogy evvel a fém sínnel az élet kicsit nehezebb. főzünk. ákombákom répák és krumplik. a hús nehezebb, mert atoméles a kés, jobbkézzel mívesen bűvészkedem. kész.

na, majd később eszem.

jobban figyelek. ballal minden remekül ketyeg, csak lassulni kell hozzá. késő délután kinn ejtőzünk a macskákkal. bevillan, hogy fogok ma megfürdeni? - hülye kérdés, mások elvannak végtagok nélkül, te meg pánikolsz ... - jó, akkor a játék annyi, hogy elképzelem, nincsenek ujjaim a jobb kezemen. csak nagy es mutató. a trükk működik.

este bingice végigfekszik a jobb karomon. végigszaglássa a kötést. biztatóan szusszan, megnyalja a jobb lábfejét, majd a nagyujjamat.

hát jó éjt neked is.

mert jobb ez így, mintha lábamat szegtem volna.

egysze VM-el beszélgettünk arról, hogy néha meg kell állni. valami azt súgja belülről. és ha nem állsz meg, akkor a sorsod helyez parkolópályára. vagy valami hasonló.

#észlelések #vagyunk #fecskékrepülése #csend #arvopart #aszívemmostmásholvan