észlelések

 tele vagyok furcsa álmokkal. ma reggel egészen tisztán emlékeztem az álmaimra. a részletekre.  ahogy a kolléganőt látom, erős hidrogén szőke hajjal valahol a férfi és a nő közötti félúton, valakit várva. egy másik nőt. és együtt vidáman elindulnak. látom magam, ahogy egyik lábamon egy női magassarkú cipővel, másik lábamon meg egy nagy férfi cipővel próbálok haladni egy lejtőn. és szürkület - szinte este van. azt is látom magam előtt, ahogy egy 6 ágyas szobában nekem mrá nincs helyem, mert valaki elfoglalta az ágyamat. egy furcsa, világoshajú, nyúlszájú lány - halványkék hajjal. és mélyen alszik, nekem meg mennem kell máshova - helyet keresni.  aztán látom egy régi szerelmem, ahogy üldögél egy hatalmas terasz betonplazzan, mellette babakocsi - bevillan, vajon jön a harmadik gyerek, felesége pakol kifele a lakasból, olyan az egesz hely, mint az a a ház szikszón - ahonnan a foteleket hoztuk. beletúrok a hajába és elindulok lefele a lépcsőn. a kapunk nem lehet kimenni - meg egy lépcső sze

#szürke_hétköznapok - #amirőlnembeszélünk    félelem a haláltól. az elmúlt hetekben sokat ültünk állatorvosi rendelőkben, reggel vagy délután ... - találkoztunk gazdikkal, akik altatni hozták súlyosan beteg - vagy csak öreg macskájukat. [kutyás altatással nem találkoztam egy jó ideje]. automata pilóta üzemmódban vagyok jelen egy jó ideje a "beteg kutya - öreg kutya" helyzetben, csak hallgatok: - nem jó látni, hogy szenved. nem bírják a szüleim hallgatni, hogy folyton nyávog és sehogysem jó neki. nem jó nézni, hogy talán fájdalmai vannak. ennyi mondatra emlékszem. szenvedés.  látni - hallani.  nem jó. gwendolint elaltattam. ő fokozatosan bénult le. készültünk a halálára - egy remek állatorvos támogatásával - mondta nincs már ér, amit szúrhatunk, végső stádiumban van, hát legyen ez csendes es szep: egyen azt ami jól esik, legyen kinn, legyünk együtt. ő nem altatott. minden szépen indult, aztán amikor elindult a bénulás - fájdalmai voltak, távol voltunk minden állatorvosi

  tegnap este kinn üldögéltem a macskákkal. a macskajátszótéren. volt szemlélődés, meg felszabadult játék is. jöttek mentek a hangyák - zsezsegtek a mindenféle beporzók. ha az eget kémleltem onnan is visszaköszöntött a világ megy tovább érzése. a fecskék bravúros légibemutatója - néha a nagyképet nézed, néha meg csak követsz egy-egy tollas kisrepülőt - elmerengve azon, mekkora szabadságuk van a repülésben. majd a figyelmem a bakaszivarfa hatalmas, bársonyos leveire irányult. elmosódottan, majd egyre élesebben - jé, hiszen a poloskák rendesen járőröznek az ágakon, a hangyákkal együtt. a leveleken meg látom, ahogy katicabogar larvak setalnak - vacsorát remélve. lágy szél fodrozza a nagy leveleket. hangos koppanással landol egy rózsabogár valahol a fejem fölött. a rozsdafarkú átlibben a mályváról a cseresznyefára, majd a papíreperfára. a felvirágzott füvek egy része már lassan csontsárgára száradt, az élet megy tovább. a macskák elheverednek a bokrok alatt, a kismama elcsórja a párn

#tanulsag - vagy megallsz, vagy megallitanak. ülök a szőnyegen. börleszk filmes mutatványom végén nem tudom hova kapjak, a lábamhoz, térdemhez, vagy a kezemhez. bal láb, bal térd, jobb kéz. a kezem jobban fáj, oda kapok. este jegelem, de nem a legbíztatobb. hajnalban elindulsz. a macskák nem találják a helyüket. én sem. fél tízkor nagyon nehezen, de elindulok. a buszon egy nő teljes erővel ránehezedik a táskájával a kezemre. üvölteni jön - hát nem hiszem el, ez nem fájhat ennyire. a busz kifejezetten hűvös, a nyitott ablakon ömlik be a forróság. - menjen ki az épületből, majd balra, és be az épületbe, és a kartonozóban jelezze, hogy ez traumatológia lesz. - bólintok. - folyosó, másik folyosó, olyan ez a hely mint egy labirintus beteg, sérült emberekkel tömve. nem szeretem hely - voltam már itt égési sérüléssel meg minden mással kísérőként. most rajtam a sor, beülni a 203-as vetkőzőbe. sárga, koszos ülőkék. sorban, mint valami groteszk moziban. azt nézem mennyire és hogyan koszosak. egy